6/13/2013

Ostoros

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Több mint tíz évvel ezelőtt egy zalai falucskában voltunk vendégségben. 
A házigazdánk kakaós kalácsnak vélt süteménnyel kínált. Nem különösebben szeretem a kalácsot, de illett megkóstolni, és akkor leesett az állam. Kiderült, hogy ostoros rétest ettünk.
Meglepődtem, hogy miért hívják ezt a kalácsnak látszó tárgyat rétesnek? Zalai specialitást ettünk, a „kőtt rétest”!
Aminek a receptjét a vendéglátónk egyenesen a helyi paptól, hosszas kunyerálás tán szerezte meg, én meg hát ugye, szintén hosszas kunyerálás után tőle. Azóta is rendszeresen sütöm, mert igazi családi kedvenccé vált. A papír az eltelt évek alatt már csupa folt, de még olvasható rajta az írógéppel rápötyögött recept. Már többször átírtam másik lapra, mégsincs szívem megválni az eredetitől.
Amit az évek alatt megtapasztaltam, hogy ha van kacsasütő edényetek, akkor abban a legpraktikusabb sütni, annak vastag a talpa, és magas a fala, abszolút ideális. De ha nincs ilyenetek, akkor is feltétlen számolni kell a tészta felfelé irányuló törekvésével!

Ostoros rétes
Tésztához

  • 3 tojás sárgája
  • 4 dl langyos tej
  • csipet só
  • 6 dkg cukor
  • 2 ek étolaj
  • 5 dkg élesztő (nem kell futtatni, csak belemorzsolni)
  • 60 dkg liszt
A hozzávalókból gyenge tésztát készítünk, és fél órát kelni hagyjuk. Amíg a tészta pihen, kikeverjük a

tölteléket
  • 25 dkg margarin
  • 3 cs vaníliás cukor
  • 20 dkg kristálycukor
  • 3 ek kakaópor

A megkelt tésztát lisztezett nyújtódeszkára borítjuk és megfelezzük.
Először az egyik majd a másik cipót 3 egyenlő részre vágom. Egyenként, az összesen így már 6 darabot kinyújtom, a kikevert krémmel óvatosan megkenem.
Ez a nehezebb része, mert a tészta akkor a legfinomabb, ha minél nagyobbra, minél vékonyabbra sikerül kinyújtani, viszont ilyenkor szakad a legkönnyebben. Ami azért nem jó, mert akkor sülés közben a kakaós töltelék kibugyog. Az ízén persze ez mit sem változat, csak a látvány nem ugyanaz.
Hármasával összefonom a tekercseket, és az így kialakult két db fonott rétest a sütő formában ismét pihentetjük fél óráig. Szépen megdagad, lekenjük a tetejét egy tojás sárgájával, és megszórjuk durvára vágott dióval.
Előmelegített középmeleg sütőben, kb.40-50 percig barnára sütjük.
Tipikusan az a finomság, ami azonnal eltűnik az asztalról, de ez nem is baj, mert még úgy melegében a legjobb. Másnapra már nem az igazi.


Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)