9/21/2013

Bonty torta

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

A kókusz nagy megosztó. 

Vagy rajongás és imádat vagy teljes elutasítás. Részemről az örök szerelem.

A recept és a kép forrása Marija Petrović, a Palachinka blog írója:

Kókuszos habcsók réteg

  • 9 db tojásfehérje
  • 30 dkg kristálycukor
  • 21 dkg kókuszreszelék
  • csipet só
Csokoládés krém
  • 11 db tojássárgája
  • 12 dkg kristálycukor
  • 30 dkg étcsokoládé (apróra vágva)
  • 30 dkg vaj
  • 60 ml tej

A kókuszos réteghez verjük kemény habbá a tojásfehérjéket egy csipetnyi sóval és a cukorral.
Óvatosan forgassuk hozzá a kókuszreszeléket.
Egy nagy (38 x 32 cm), sütőpapírral borított tepsire terítjük, majd 150°C-ra előmelegített sütőben 20-30 percig sütjük, a sütőben hagyjuk kihűlni. 3 egyforma részre vágjuk.
(A sütésnél figyeljük, hogy ne égjen, inkább száradjon, mint egy habcsók. Ha úgy látjuk, hogy barnul, akkor inkább csökkentsük a hőmérsékletet 130°C-ra!)

A csokoládé krémhez a tojássárgájákat a cukorral vízgőzön besűrítjük.
Levesszük a gőzről, hozzáadjuk a tejet és az apróra vágott csokoládét, hagyjuk kihűlni, majd hozzákeverjük az előzetesen habosra kevert vajat.

Összeállítjuk a tortát, a kókuszos rétegeket megtöltjük a csokoládé krémmel, majd bevonjuk kívülről is a tortát.
Ha a csokoládé krémet spórolósan csak 9 tojássárgájából készítjük (ennyi kell a kókuszos réteghez), akkor a külsejére már nem jut, de úgyis nagyon jó.

Forrás: http://palachinkablog.com/bounty-cake/



Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)