9/30/2015

Zselés almatorta

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Se liszt, se cukor, se sütés.

Hozzávalók
  • 700 g almapüré, cukor nélkül
  • 15 g zselatin
  • 2 db tojásfehérje
  • 300 g vegyes aszalt gyümölcs (sárgabarack, mazsola, alma, cseresznye, meggy, áfonya...)
  • 150 g dió (mandula, mogyoró, kesudió...)
  • 2 ek méz
Az aszalt gyümölcsöket és a diót 2 ek almapürével daráljuk át húsdarálóval. Nagyon ragadós és sűrű pépet kapunk, amit terítsünk el egy kerek 23-24 cm átmérőjű, szilkonos lappal bélelt tortaforma aljában. Vizes kézzel tömörítsük.

Egy serpenyőben keverjük össze a zselatint egy pohár almapürével és hagyjuk állni 3-5 percig. Kis lángon kevergessük amíg a zselatin teljesen felolvad és az első buborékok megjelennek.
Egy nagyobb keverőtálban keverjük össze a zselés részt a maradék almapürével, a tojásfehérjékkel és a mézzel, habverő fejjel először lassú, majd maximális fokozatra kapcsolva habosítsuk fel. Terítsük rá az alapra, minimum 1 órára tegyük a hűtőszekrénybe.

(Almapürét házilag is könnyen főzhetünk, de meg is vásárolhatjuk bébiételként, vagy az Aldiban (pl.) üveges konzervként).
A recept Elena Chekalova "Egyél!" c. szakácskönyvéből származik.
Forrás: http://porosolka-balt.livejournal.com/206542.html
9/29/2015

Cruffin

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása
Muffin bölcsőben, ropogós croissant rétegek, egy remek házasság gyermeke a
Cruffin

Édesen vajjal, lekvárral, Nutellával, pudinggal, vagy sósan mártogatóssal kínálva is nagyon finom.
Ez alapvariáció, a feltekerés előtt megszórhatjuk darált dióval, mogyoróval, mazsoláva, csokidarabokkal...

Hozzávalók (8 db)

  • 150 g kenyérliszt
  • 150 g finomliszt
  • 1,5 tk (6 g) porélesztő
  • 1,5 tk (11 g) só (édesen 1 tk só + 2 ek cukor)
  • 130 g langyos víz, szükség esetén + 30 g (2 ek) 
  • 50 g vaj, felkockázva, szobahőmérsékletű
  • 165 g vaj, szobahőmérsékletű

Keverjük össze a kétféle liszet a porélesztővel és a sóval.(Ha édes tésztát szeretnénk akkor vegyünk vissza a só mennyiségét 1 tk-ra és tegyünk a tésztához 2 ek cukrot)
Öntsünk bele 130 g langyos vízet (kb. 35 °C), és gyúrjuk robotgéppel, alacsony sebesség 3 percig. (Ha úgy érezzük, hogy nem állt össze a tészta, akkor adjunk még hozzá +2 ek vizet és gyúrjuk tovább.)
Tegyünk hozzá 50 g kockára vágott vajat és gyúrjuk alacsony sebességgel 5 percig, majd közepes sebességgel további 10-15 percig, amíg a tészta sima és rugalmas lesz.
Fedjük le a műanyag tetővel/folpackkal és hagyjuk pihenni kb. 40- 45 percig szobahőmérsékleten.

Borítsuk enyhén lisztezett felületre, osszuk 4 egyenlő részre. Csak az legyen elöl amivel dolgozunk, a többit lazán takarjuk le folpackkal.
A 4 tésztadarabot nyújtani kell, lehet a hagyományos módon nyújtófával is, nagyon vékonyra, de ha van otthon tésztagépünk akkor azt is használhatjuk hozzá (ott is a lehető legvékonyabbra).

A hosszú és vékonyra kinyújtott tésztacsíkot ecsettel, vagy akár az ujjunkkal gyengéden vajazzuk meg a szobahőmérsékletű vaj negyed részével (nem olvasztott vaj!), egészen a tészta széléig.
Szorosan tekerjük fel (lásd kép), majd egy vékony pengéjű nagyon éles, lisztbe mártott késsel vágjuk hosszában ketté. Azért fontos a kés, hogy a rétegek szélet ne nyomjuk össze a kelleténél jobban.
Mindegyiket a vágási felülettel kifelé lazán tekerjünk fel, a végeit hajtsuk be maga alá.
Ha mind a négy tésztadarabbal ezt megcsináljuk akkor 8 db-ot kapunk.
Tegyük a cruffin tekercseket kivajazott muffin sütőformába, lazán fedjük le folpackkal és hagyjuk duplájára kelni, szobahőmérsékleten kb. 2-3 óra.
(Ha előző nap készítjük, akkor az egészet takarjuk le folpackkal és tegyük a hűtőszekrénybe. Másnap sütés előtt vegyük ki, és szintén hagyjuk duplájára megkelni).

Süssük előmelegített sütőben 200 °C-on 25 percig, aranybarnára.
Mikor kihűlt szórjuk meg porcukorral.

Forrás további képekkel: http://ladyandpups.com/2015/04/04/how-to-make-cruffin-with-pasta-machine
9/28/2015

Egy kis kreativitással az is el tudja készíteni, akinek nincs otthon a szükséges jellegzetes háromszög fazonú formája. Egy gyümölcsitalos dobozból pl. remek kis formát készíthetünk hiszen egyik recepthez sincs szükség sütésre.

Toblerone 1.

Hozzávalók
Máz
  • 200 g tortabevonó csokoládé
  • 4 ek olaj

  • 150 g margarin
  • 200 g étcsokoládé
  • 2 ek méz
  • 1 dl Coca-Cola
  • 200 g cukor
  • 200 g keksz, darált
  • 100 g törökmogyoró vagy dió, durvára aprítva, pirítva

A háromszög alakú formát béleljük ki alufóliával.
Vízgőzön olvasszuk fel a mázhoz szükséges 200 g csokoládét az olajjal, és egy ecsettel kenjük ki a formát. Mikor megszilárdult, kenjük át újra, folytassuk ezt amíg elfogy a csokoládé.

Serpenyőben melegítsük fel a margarint, a csokoládét, a mézet, a cukrot és a kólát, oldódásig folyamatosan keverjük, vegyük le a tűzről.
Öntsük hozzá a darált kekszet és a pirított mogyorót, keverjük össze, kicsit hagyjuk hűlni, majd öntsük bele a csokoládéval kikent formába. Tegyük néhány órára a hűtőszekrénybe, vágás előtt óvatosan távolítsuk el a fóliát.
Forrás: http://www.posnajela.rs/2014/10/posne-toblerone


Csokis, mézes Toblerone szelet 2.

Hozzávalók

  • 4 db tojás sárgája
  • 8 ek cukor
  • 150 g dió, darálva vagy apróra vágva 
  • 120 g keksz, darált 
  • 100 g étcsokoládé, kis darabokra vágva
  • 250 g vaj/margarin, puha
  • 2 ek méz

Máz

  • 100 g étcsokoládé
  • 50 ml tejszín
  • 0,5 tk méz

Habverővel keverjük össze a tojások sárgáját a cukorral, tegyük kb. 15 percre vízgőzre.
Vegyük le, adjunk hozzá a csokoládét, a puha vajat és a mézet, keverjünk rajta egyet, majd tegyük hozzá a diót és a kekszet is.
Öntsük egy folpackkal kibélelt háromszög alakú formába, tegyük néhány órára a hűtőszekrénybe.
Borítsuk ki, húzzuk le a fóliát.

A csokoládét a tejszínnel olvasszuk fel vízgőzön vagy mikrohullámú sütőben, adjuk hozzá a mézet, keverjük simára és öntsük a kiborított forma tetejére.
(Tovább díszíthetjük csokoládé darával a képen látható módon.)

Forrás: http://www.maminajela.com/2013/11/cokoladne-medene-toblerone.html

9/25/2015

Eclair sütemény

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása
Eclairt enni? Bármikor.
Csinálni? Ritkábban :) DE! Most rátaláltam a megoldásra.
Itt a blogon megtaláljátok az isteni finom és felejthetetlen, de ennél a receptnél több munkát igénylő variációt is: http://chefcricket.blogspot.hu/2015/02/vanilias-eclair-ropogos-csipkevel.html
Ez pedig itt az - Eclair sütemény - Nincs csipke, nincs habzsák, sokkal egyszerűbben elkészül.

Hozzávalók
Tészta
  • 240 m víz
  • 100 g vaj
  • 140 g liszt
  • 4 db nagy tojás
Töltelék
  • 230 g krémsajt, szobahőmérsékletű
  • 140 g főzés nélküli vaníliás pudingpor
  • 720 ml tej
  • 300 ml tejszín, habbá verve
  • csoki szirup vagy házi csokoládé öntet
Melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra, nagyon vékonyan vajazzunk ki egy 22 cm x 33 cm-es tepsit.

A tésztához egy közepes serpenyőben olvasszuk fel a vajat a vízben, forraljuk fel.
Vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a lisztet. Várjunk 1-2 percet amíg annyira kihűl, hogy nem főnek meg benne a tojások, majd egyesével üssük őket bele és keverjük el. Terítsük el a kikent tepsi alján, húzzuk fel a tésztát az oldalára is (lásd kép!).
Süssük 30-40 percig, aranybarnára, vegyük ki a sütőből és hagyjuk kihűlni (ne vegyük ki a tepsiből, és ne nyomjuk le a sütés közben keletkezett buborékokat !).

A pudingport keverjük össze a tejjel, tegyük a hűtőbe, hogy összeálljon. A besűrűsödött vaníliás pudingot robotgéppel keverjük össze a krémsajttal. Tegyük vissza a hűtőszekrénybe, hogy kihűljön.

A kihűlt tésztán terítsük el a hideg krémet, azon pedig a tejszínhabot.
Csorgassunk rá csokoládé szirupot.

Forrás: http://www.the-girl-who-ate-everything.com/2009/06/chocolate-eclair-cake.html
9/23/2015
Hozzávalók
  • 2 kg San Marzano paradicsom (lucullus típusú)
  • 2 ek olívaolaj
  • bazsalikom
  • 6 ek zsemlemorzsa 
  • 0,5 tk fokhagymapor
  • bors 
Mártás
  • 750 g paradicsom (abból amit kikapartunk)
  • 3 ek olaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • bors
Töltelék
  • 250-300 g mozzarella, reszelve vagy apró kockákra vágva
  • 300 g tészta, penne
  • 70 g parmezán sajt, reszelve
  • 30 g romano sajt, reszelve
  • apróra vágott bazsalikom

Vágjuk félbe a paradicsomokat, kaparjuk ki egy tálba a belsejét és a magokat, egy szűrőbe téve hagyjuk 15-20 percig szikkadni.

Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, egy rétegben terítsük el rajta a felezett, kikapart paradicsomokat (vágási felülettel felfelé) kenjük meg olajjal és szórjuk rá az apróra vágott bazsalikomot.
Keverjük össze a zsemlemorzsát a fokhagymaporral, sóval, borssal és szórjuk meg vele a paradicsomok üregeit. Süssük előmelegített 180 °C hőmérsékletű sütőben 20-25 percig, de vigyázzunk ne égjen meg a morzsa a belsejében.

Amíg a sütőben sül a paradicsom, közben elkészül a szósz is:
A paradicsomszószhoz az olajon futtassuk meg a zúzott fokhagymát, öntsük rá a kikapart paradicsomot, főzzük kb. 30 percet, ízesítsük sóval és borssal. Túl sűrű ne legyen, (ha szükséges kis vízzel pótoljuk, ez a paradicsomoktól is függ)!

A tésztát főzzük három percig, csepegtessük le, öntsük a paradicsomszószba és kis lángon még főzzük további két-három percig.
Öntsük hozzá a háromféle sajtot.

Készítsünk elő egy kerek 20 cm átmérőjű, 9 cm magas kerek formát, béleljük ki az alját és az oldalát sütőpapírral, amit olajozzunk ki.
Rakjuk ki az alját paradicsommal, és az oldalára is tegyünk egy sávot mielőtt elkezdjük önteni bele a tölteléket. Mindig csak annyit öntsünk ami az oldalán lévő paradicsomsáv tetejéig ér, akkor újabb paradicsomcsíkot rakjunk ki, majd tészta.. ha elfogyott a töltelék a tetejét fedjük le paradicsommal. A paradicsomoknak mindig a héja legyen kifelé.

Süssük előmelegített 180 fokos sütőben körülbelül 30 percig, hagyjuk a formában további húsz percig, borítsuk át óvatosan egy tálra, távolítsuk el róla a zsírpapírt.

Variálhatjuk még oreganoval, olajbogyóval, szardella pasztával, hússal, főtt marhanyelvvel, a mozarella mennyiségét felezve fetasajttal...

Forrás:http://www.lacuocadentro.com/2012/08/timpano-alla-cardinale.html
9/22/2015

Szilvás keksz

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Hozzávalók
  • 250 g vaj, szobahőmérsékletű
  • 1 ek joghurt 
  • 1 db citrom reszelt héja
  • 120 g porcukor
  • 1 cs sütőpor 
  • 1 cs vaníliáscukor
  • 420 g liszt
  • 1 bögrényi szilva, kisméretű, magozva, felezve

A puha vajat keverjük össze a joghurttal, a citromhéjjal és a porcukorral. Fokozatosan adjuk hozzá a sütőporral elkevert lisztet és a vaníliát. A tészta legyen lágy, de nem ragadós.
Formáljunk belőle egy hengert, majd osszuk diónyi darabokra.
Sütőpapírral béleljünk ki egy sütőlapot, és egymástól 2-3 cm
távolságra tegyük rá a lapított golyóvá formált tésztát.
Tegyünk mindegyikre 1-1 fél szilvát, kicsit nyomjuk bele.
Előmelegített 170-180 °C hőmérsékletű sütőben 20-25 perc alatt sül
készre. Amikor kihűlt, szórjuk meg porcukorral.
9/02/2015

Hozzávalók

  • burgonya, hámozva, késsel vékony karikákra vágva
  • tejföl
  • sültkrumpli fűszersó
  • olaj
  • víz

A tejfölt 1:1 arányban keverjük össze vízzel és ízesítsük fűszersóval (házilag is készíthetünk egyedi fűszerkeveréket hozzá!).

Vékonyan vajazzunk/olajozzunk ki egy tepsit, tegyük le a krumpliszeleteket, minden újabb réteg előtt kicsit sózzuk meg.
Öntsük le a tejfölös keverékkel és toljuk előmelegített 160-170 °C hőmérsékletű sütőbe. 45-50 perc után szórjuk meg a tetejét reszelt sajttal és süssük még kb. 15 percig, aranybarnára.

Forrás:http://mocarella.ru/vtorye-blyuda/garniry-i-kashi/kartoshka-zapechennaya-v-smetane.html

Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)