8/10/2013

Karamellás banán fagylalt

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Hozzávalók
  • 4 db nagy tojás sárgája 
  • 33 dkg cukor
  • 4 dl csésze tej 
  • 5,2 dl tejszín
  • 3-4 db nagyon túlérett banán, villával összetörve
  • 1 tk vanília aroma
  • 1 tk só, megosztott
  • 0,5 dl víz
  • 1 ek kukorica szirup
  • 5 dkg vaj, hidegen kis darabokra vágva
Keverjük habosra a tojássárgájákat 10 dkg cukorral, kb. 2 percig.
Közepes hőfokon forraljuk fel a tejet és 1,5 dl tejszínt. Vegyük le a tűzről, és habverővel fokozatosan adjuk hozzá tojásos keveréket. Főzzük át folyamatosan kevergetve, közepes/magas hőfokon kb.1 percig, majd csökkentett hőmérsékleten, közepes lángon sűrítsük be, forrni ne hagyjuk, mert akkor kicsapódik a tojás.
Hűtsük le, néha keverjük meg, míg hűl.
Az összetört banánt keverjük a fagylalt alap felével simára turmixgépben, majd adjuk hozzá a maradék alapot is. Keverjük hozzá a vaníliát, a ¼ tk sót, 2,4 dl tejszínt.
Szűrjük át egy szitán és minimum 2 órára, de jobb, ha egy éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük.

Közepes/kis lángon karamellizáljuk a vízben a kukorica szirupot és a maradék cukrot. Ne keverjük, inkább rázogassuk a serpenyőt. Kb. 9 perc alatt lesz borostyánsárga.
Húzzuk le a tűzről, adjuk hozzá a maradék tejszínt és sót, tegyük vissza és kis lángon karamellizáljuk 1 percig.
Hűtsük ki, de ne teljesen, csak melegre, hogy a vaj, amit most kell belekeverni, hogy még el tudjon benne olvadni.
Készítsük el fagylaltkészítő gépben a szokásos módon.
A kész fagylaltot és a karamellt is harmadoljuk el, három részletben keverjük őket össze.
A karamellnek pont annyira kell melegnek lennie, hogy bele tudjuk csurgatni a fagylaltba. Ha nem megfelelő az állaga, picit lehet melegíteni.

Minimum 4 órát hagyjuk őket összefagyni, de jobb egy éjszakára.

Forrás: http://www.marthastewart.com/910477/banana-caramel-ice-cream

Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)