11/01/2013

Puzzle torta

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Puzzle torta készítésének technikai leírása:
Izgalmasan néz ki, de csak akkor látszik a lényeg, ha felvágjuk. 
Szükség van hozzá 2 különböző színű piskóta tortára, mindegyik felvágva minimum 6-6 szeletes.
Lehet 4 tortát is sütni, és azokat felvágni, egy a lényeg,
a torta akkor adja ki a mintát, ha a szélessége és a magassága kb. azonos, magas tortára van hozzá szükség.
A torta szeletekből először az aljához szükséges részt építjük össze a krémmel.
1.rész: fehér lap – krém – csokis lap – krém – fehér lap, kívülről is bevonva az oldala krémmel, tegyük rá egy tortalapra/kartonra ez szükséges, hogy majd fordítani tudjuk
2.rész: csokis lap – krém – fehér lap – krém – csokis lap
Mindkettőt tegyük minimum 20 percre pihenni a hűtőszekrénybe.

Rakjuk a 2. részt rá az elsőre. Tegyünk a tetejére egy kerek tányért, karcoljuk körbe majd egy hegyes végű, recés, hosszú pengéjű késsel vágjunk ki egy lefelé keskenyedő kúpot a tésztákból egészen az aljáig.
Emeljük ki a kifaragott kúpot, tegyük félre.

Állítsuk össze a maradék tésztalapokat krémmel, ez is pihenjen 20 percet a hűtőben, majd tegyük rá a lyukas, kivágott tortára. Borítsuk be egy kartonnal, és ennek a segítségével fordítsuk át. Így most újra lett alja a tortánknak.
Most jön a varázslat, a félretett, kifaragott tészta kúpot be kell gyömöszölnünk a fordított lyukba. Egyenletes határozott mozdulattal nyomjuk, ha azt látjuk, hogy az oldala kezd szétrepedni, akkor szorosan tekerjük be az oldalát zsírpapírral, ez után erőltessük tovább a nyomást.
Ismét tegyük a hűtőszekrénybe fél órára, majd vonjuk be kívülről, dekoráljuk.
Forrás, további lépésről-lépésre képekkel:http://stuffachicken.blogspot.hu/2011/02/puzzle-cake-tutorial.html



Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)