7/08/2013

Málnás kocka

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Hozzávalók
Piskóta réteg
  • 3 tojás
  • 12 dkg cukor
  • 12 dkg liszt
Málnás krém
  • 30 dkg málna (de lehet, szamóca vagy szeder is)
  • 2 dkg vaníliás pudingpor (főzős)
  • 2 ek víz
  • 8 dkg cukor
Vaníliás krém
  • 6 dkg vaníliás pudingpor (főzős)
  • 6 dl tej
  • 12 dkg cukor
Tetejére
  • 25 dkg háztartási keksz

A tojásból, a lisztből és a cukorból klasszikus módon piskótát készítünk.
A sárgájákat habosra keverjük a cukorral, hozzá adjuk a lisztet, majd mikor azzal is jól elkevertük akkor óvatosan beleforgatjuk az előzőleg habbá vert fehérjéket.
Kisméretű (nálam 18 x 24) sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 180°C-on, előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Hagyjuk kihűlni, eltávolítjuk a sütőpapírt, és visszahelyezzük a tepsibe.
A málnás krémhez a gyümölcsöt egy kis lábasba tesszük a cukorral, majd egy fakanállal pépesre törjük (az se baj, ha darabos marad). A pudingport simára keverjük 2 evőkanál vízzel, majd kis lángon, folyamatos kevergetéssel besűrítjük vele a málnát.
Még forrón a piskótára kenjük.
A vaníliás krémhez a pudingport kevés tejjel simára keverjük. A maradék tejet felforraljuk a cukorral, és az elkevert pudingport hozzáadva sűrű krémmé főzzük.
Ezt a pudingos krémet, mielőtt bőrösödni kezdene, még melegen ráöntjük a vaníliás krémre.
A tetejére, egymás mellé szorosan háztartási kekszeket rakunk. 10-15 percig hagyjuk hűlni, majd betakarjuk folpackkal, hogy a keksz megpuhuljon.
Hűtőben pihentetjük legalább fél, még jobb egy napig.

Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)