7/18/2013

Gyümölcsös pite kenyérből.

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Megjegyezném, azért, hogy természetesen az én pitémnek, persze, kizárólag omlós tésztából a Dédike receptje alapján nincs párja. 
De szeretem kipróbálni az ilyen újításokat. Aztán majd kiderül 
Készülhet bármilyen gyümölcs (körte, meggy, barack…) felhasználásával, a konkrét példa almával illusztrálja a sütési folyamatot.

Hozzávalók

  • 4 db alma
  • 2 db tojás
  • 2 ek tej
  • 1 tk vanília aroma
  • 12 dkg porcukor
  • 6 dkg liszt vagy étkezési keményítő
  • 2 tk fahéj
  • 16 szelet fehér kenyér
  • 2 ek vaj
Keverjük össze a tojást a tejjel, és a vaníliával.
Egy másik tálban a lisztet a fahéjjal és a porcukorral.
A meghámozott, kis kockákra vágott almát pároljuk 10 percig közepes lángon, majd keverjük hozzá a lisztes keveréket.
A kenyérszeleteket kettesével melegítsük meg pár másodperc alatt a mikrohullámú sütőben.
Az egyikre tegyünk két evőkanállal a töltelékből, borítsuk rá a másik szeletet és egy pohárral szúrjunk ki belőle kerek formákat.
Mártsuk őket a tejes-tojásos keverékbe és a vajon süssük meg.
Tálaljuk tejszínhabbal és megszórhatjuk fahéjjal.

Forrás, lépésről-lépésre képek:http://www.bestyummyrecipes.com/easy-fried-apple-pies-recipe



Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)