10/27/2014

Bagoly süti II.

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Hozzávalók (kb. 20 db)
  • 500 - 550 g liszt 
  • 200 g cukor
  • 3 db tojássárgája  
  • 3 ek méz 
  • 140 g tej 
  • 250 g margarin
  • 2 tk sütőpor 
  • 2 ek őrölt gyömbér
  • 50 g csokoládé 
Keverjük össze a maragarint a cukorral, adjuk hozzá a tojássárgájákat és újra keverjük összze.
Öntsük bele a tejet és a mézet. Keverjük át.

Egy másik edényben keverjük össze a száraz hozzávalókat, a sütőport, a gyömbért, lisztet.
Egyesítsük a két keveréket, dolgozzuk össze. (Ha szükséges kevés lisztet még adhatunk hozzá.)
Formáljunk belőle egy rugalmas, kemény golyót, és tegyük a hűtőszekrénybe 30 percre.

Lisztezett deszkán nyújtsuk 5 mm vastagságúra, és szúrjunk ki belőle köröket.
Villával nyomkodjuk bele a közepére a toll mintázatot (lásd kép!).
Mindkét oldalát középre behajlítva kialakítjuk szárnyait, a felső részt ráhajtva pedig a fejét (lásd kép!).
Habzsákhoz tartozó kerek lyukú fejjel formázzuk a szemeit.

Tészta maradékokból formázzuk meg a csőrt és a karmokat.
Zsírpapírral bélelt tepsiben, előmelegített 180 °C hőmérsékletű sütőben süssük készre.
Ha kihűltek vízgőzön vagy mikrohullámú sütőben olvasztott csokoládéval díszítjük.

Forrás: http://lady.mail.ru/recipe/13485-pechene-sovy

Egy másik bagoly sütis ötlet:
http://chefcricket.blogspot.hu/2013/10/bagoly-suti.html

Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)