8/03/2014

Barackos morzsasüti

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása
Hm, őszibarack mogyoróval, 
eddig még nem párosítottam ezt a két ízt, eddig, most viszont kipróbálom ezt a receptet.

Hozzávalók
5 nagy őszibarack
3 ek friss citromlé
10 dkg kristálycukor
4 tk kukoricakeményítő

10 dkg kristálycukor
11 dkg barnacukor
45 dkg liszt
1 tk sütőpor
1/4 tk só
1 tk őrölt fahéj
22 dkg hideg vaj, kis darabokra vágva
1 db tojás, enyhén felverve
13 dkg apróra vágott törökmogyoró

Melegítsük elő a sütőt 190°C-ra, vajazzunk ki egy 22 × 33 cm nagyságú tepsit.
Hámozzuk meg az őszibarackokat, és vágjuk 2 cm-es darabokra. Egy nagy tálban keverjük össze a barackot, a citromlevet, a cukrot és a kukoricakeményítőt. Tegyük félre.
Egy tálban keverjük össze a 10 dkg cukrot a barna cukorral. Öntsük hozzá a lisztet, a sütőport, a sót és az őrölt fahéjat.
Adjuk hozzá a hideg vaj kockákat, és egy villa segítségével forgassuk, nyomjuk össze morzsásra.
Keverjük össze az enyhén felvert tojással és az apróra vágott mogyoróval.
A felét nyomkodjuk bele az előkészített tepsibe.
Terítsük rá a barackos keveréket.
Szórjuk rá a tetejére maradék lisztes morzsás részt.
Süssük előmelegített sütőben 35-40 percig, vagy amíg a teteje világosbarna lesz.
Hagyjuk teljesen kihűlni, majd tegyük be a hűtőszekrénybe, így könnyű lesz felszeletelni


Forrás: http://www.cookincanuck.com/2011/09/peach-crumb-bars-with-hazelnut-streusel-recipe

Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)