10/29/2013

Sült alma börtönben

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Hozzávalók


  • 4 alma 
  • 2 lap leveles tészta 

Karamellhez
  • 15 dkg cukor
Töltelék
  • 2,5 dl tej
  • 2,5 dl tejszín
  • 15 dkg cukor
  • 3 db tojás sárgája
  • 1 vaníliarúd
  • 3 dkg kukoricakeményítő (2 ek)
  • egy marék dió apróra vágva, (opcionális:megpirítva)

A megmosott, kicsumázott almákat süssük 180°C hőmérsékleten 25 percig, tegyünk be mellé a sütőbe fél pohár vizet.

A töltelékhez áztassuk be 1 órára vízbe, az előzetesen átválogatott és leöblített mazsolát, majd csepegtessük le.
A tojássárgájákat keverjük habosra a cukorral, kaparjuk bele a vaníliarúd magjait.
Kevés tejben keverjük csomómentesre a keményítőt.
A maradék tejet és tejszínt öntsük össze, adjuk hozzá a sárgájás keveréket, majd a keményítőset is. Kis lángon, folyamatos keverés közben sűrítsük be. Ha kész keverjük hozzá a megduzzadt mazsolát, és a diót.
Kanalazzuk a tölteléket az alma belsejébe.

A tészta lapokat vágjuk félbe, így kapunk 4 darabot, mindegyik almára egyet. Pite vágóval formáljuk meg a rácsmintát.
Zsírpapírból gyúrjunk 4 db az almáknál kicsivel nagyobb méretű labdát, tegyük őket egy tepsire, és terítsük rá a tésztát. Előmelegített sütőben 200°C hőmérsékleten süssük 15 percig. Hagyjuk a kihűlni, majd távolítsuk el a belsejéből a papírgolyót.

A cukrot keverés nélkül (csak forgassuk a serpenyőt, ne nyúljunk bele semmivel) karamellizáljuk aranybarnára.
Ha kész azonnal - egy hőálló süteményecset segítségével - kenjük a kisült tésztarácsra.
Tálaláskor a megtöltött almákat börtönözzük be a tésztaráccsal.

CC tipp: készíthetjük a tölteléket hidegen kikeverhető pudingporból is.
Forrás: http://www.larecetadelafelicidad.com/en/2012/06/baked-apples-filled-with-custard-and-nuts.html

Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)