10/11/2013

Almás kocka

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása
Mikor először megláttam ezt a képet, szent meggyőződésem volt, hogy ez szalonna.
De nem. 
Sokkal inkább egy tejes pite szerűség, almával. Márpedig a szalonnát szeretem és a tejes pitét is, és az almát is, tök logikus.

Hozzávalók (kis tepsi, 20 × 15 cm)
  • 60 dkg alma (3 db nagy alma kb.)
  • 6 dkg cukor
  • 2 ek brandy vagy pl. amaretto likőr
  • 2 db tojás
  • egy citrom reszelt héja
  • 8 dkg liszt
  • 25 dkg tej
  • 1,5 dkg vaj
  • barna cukor ( tetejére, opcionális )

Az almákat hámozzuk meg, vágjuk vékony szeletekre, majd tegyük őket egy tálba, öntsük rá az alkoholt, adjuk hozzá a cukor felét (3 dkg), és hagyjuk így 15-20 percig.
A tojásokat keverjük simára a maradék cukorral, citromhéjjal és a liszttel. Apránként, folyamatos keverés közben öntsük hozzá a tejet.
A tésztához keverjük hozzá a bepácolt almát.
Öntsük kivajazott, lisztezett tepsibe. A tetejére szórhatunk egy kis barna cukrot, nagyon finom, ahogyan karamellizálódik, és kis darabka vajat.
Fedjük le egy darab alufóliával, és süssük 200 °C hőmérsékletű, előmelegített sütőben 30 percig, majd a fólia nélkül még további 30 percig.
Vegyük ki, hagyjuk kihűlni, majd vágjuk kockára.
Forrás: http://en.alterkitchen.it/2011/11/05/apple-squares/



Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)