10/05/2013

Néger-hab torta

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása
A vk.com-on hozott össze a sors ezzel a sütivel. 
Nem csak jól néz ki, de az a bizonyos 3 percig életben maradó típus, kipróbáltam. 

Hozzávalók
Tészta

  • 2 db tojás
  • 20 dkg cukor
  • 2,5 dl tejföl
  • 15 dkg liszt
  • 1 tk szódabikarbóna 1 tk ecetben futtatva
  • 2 ek kakaó
Krém
  • 5 dl tejföl
  • 20 dkg cukor
  • (opcionálisan vanília aroma)
Máz
  • 10 dkg cukor
  • 5 dkg vaj
  • 2 ek kakaó
  • 2 ek tejföl
Keverjük össze a tojást a cukorral, adjuk hozzá a tejfölt, a szódabikarbónás ecetet, a kakaót és az átszitált lisztet.
Zsírpapírral bélelt 18 cm-es kerek forma aljába, éppen csak annyi tésztát öntsünk, hogy befedje a papírt vékonyan.(Érdemes rögtön két papírt vágni!)
Előmelegített 180 °C hőmérsékletű sütőben tűpróbáig sütjük (kb. 10 perc).

Kivesszük a tésztát, rácson hagyjuk kihűlni, lehúzzuk róla a papírt.

A tészta maradékát (ez a nagyobb rész) a papírral újra kibélelt formába öntjük és ezt is megsütjük, tűpróbáig kb. 20-25 perc.
Ha ez a tészta is kihűlt, kockára vágjuk.

A tortaforma aljába betesszük a lapot, és a kockákat a tejfölös krémmel a tetejére rétegezzük.
Tegyük a hűtőszekrénybe és hűtsük le, mielőtt ráöntjük a mázat, kb. 2 óra.

A mázhoz a vajat olvasszuk fel kis lángon, ha ereszt vizet egy kicsit főzzük le, adjuk hozzá a cukrot, a tejfölt majd a kakaót. Öntsük a torta tetejére és tegyük vissza minimum 1 éjszakára a hűtőszekrénybe.
Az ijesztően híg krémet a tészta másnapra mind beszívja, és egy nedves, lágy, krémes állagú süteményt kapunk.

Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)